2013. április 26., péntek

3. fejezet


Bezárult a hatalmas kastély bejárati kapuja, és a két lány, áthaladt az előcsarnokba vezető óriási boltív alatt, aminek a közepén, két szörnyetegféleség próbált versenyt vicsorogni egymással. A belépő, rögtön észrevehette, hogy ez a kastély, kora ellenére, nem lakatlan. Az egész előcsarnok királyi eleganciát tükrözött, éreztetve a látogatókkal, hogy tehetős gazdája van az épületnek. A beltér igen magas volt, olyannyira, hogy még az elegáns villákhoz szokott Susan-t is letaglózta a látvány. Caroline-ról nem is beszélve, akinek eddig, a Lockwood villa jelentette az előkelőség csúcsát. Ami pompa, és fényűzés, most a szeme elé tárult, túltett a legvadabb álmain is. Sokszor elképzelte már, hogy van egy szerető férfi az oldalán, és van egy gyönyörű házuk, aminek ő a királynője, de vágyálmai, általában megálltak a hagyományos, kertvárosi családi házaknál. Amit itt látott gyönyörű volt, elegáns, és fényűző, de nem giccses, éppen eltalálva a kellő arányt a díszítésnél. A falak alsó egyharmadát, elegáns mahagóni burkolat védte, ami, a plafon díszlécével közrefogta, a luxus érzetet keltő téglavörös selyemtapétát, melyen leveles ágacskáknak tűnő, aranycirádák játszadoztak egymással. A földön hosszan elnyúló vörös perzsaszőnyeg, úgy terítette be a szobát, mint a hatalmas Nílus, Egyiptom földjét, egy nagyobb áradás után. A berendezés is csupa mahagóni bútorból, és ugyancsak téglavörös, bőrhuzatból álló kellemes egyveleget alkotott a szemlélő nézők számára. Caroline-ban ott motoszkált a gondolat, hogy a vörös szín, ilyen nagyarányú használata, a vér iránti olthatatlan szomjának kifejeződéseként szolgál, vagy csak ez a szín illik a királyi bútorok közé. Ahogy beléptek, Caroline gyermeki játékossággal pördült meg a sarkán, és hirtelen megakadt a szeme a kandalló feletti tájképen, amit igazi remekműnek tartott, hisz tökéletes pontossággal, élethűen adta vissza Hawaii e részének látképét, valószínűleg a kastély kertjéből nézve. El is töprengett azon, hogy talán a vámpír festette, majd el is vetette ezt a gondolatát, hisz miért is érdekelne egy vérszívó fenevadat a művészet. Caroline óvatosan oldalra pillantott, és ekkor találkozott a pillantása a vadítóan zöld szemű férfiéval, aki csábító féloldalas mosoly keretében rákacsintott a lányra. Ekkor, hirtelen elkapta a pillantását a szőkeség, mert nem tudta eldönteni, hogy ez a mosoly most azt jelenti, hogy „csinos lány vagy”, vagy esetleg azt, hogy „ízletes vacsora leszel” Ennek ellenére, a félelem még ott bujkált ugyan a szívében, de már korántsem olyan mértékben, mint eddig. Susan, egyfolytában vigyorgott, nem is próbálta leplezni, mennyire romlott, aki bármire kapható, nincs benne egy szemernyi erkölcsi tartás sem. Gátlástalanul kellette magát, jobbra-balra billegette a csípőjét, remélve, hogy felkelti a csábítóan sexi férfi figyelmét.  Eszméletlenül kívánta, legszívesebben, most azonnal beugrott volna vendéglátója ágyába. Klaus ugyan észrevette ezt a kis közjátékot, de nem törődött vele egy hangyányit sem, egész lénye gyűlölte az ilyen fajta nőket, és az elmúlt 1000 év alatt, meg is fogadta, hogy történjen bármi, egy ilyen nőnek nem szerez örömöt. Érthető is, hisz egész eddigi élete során, balszerencséjére, mindig ilyen perszónákkal akadt össze, és volt ideje kiismerni a természetüket. Jól tudta, hogy az ilyen undorítóan ledér, szemérmetlen, feslett erkölcsű fruskák, csak a felszínes dolgok iránt érdeklődnek, kihasználják az ember pénzét, és törődését, aztán, ha kijátszadozták magukat, otthagynak, mint egy elhasznált papucsot. Klaus élete sanyarúan kezdődött, egész gyermekkora a rettegés jegyében telt, hisz mit is várhatott volna egy szadista, pöffeszkedő mostohaapától, és egy kicsapongó életet élő, erkölcstelen anyától. Az anyja tökéletesen megtestesítette ezt a romlott nőtípust, hisz parasztlányként behízelegte magát egy nemesi családba, de az első adandó alkalommal megcsalta, azt, aki kiemelte a pórnép közül. Ezek után nem csoda, hogy Tatiát választotta áldozatnak, a híres vámpírrituáléhoz. Bár már eltelt 1000 év, Nik percnyi pontossággal emlékszik arra, hogy mit érzett, amikor Tatiáról is kiderült, hogy milyen nagyon hasonlít az ősi boszorkányra. Ez a kapcsolat a menedéket, a biztonságot, és a szeretet képviselte, szemben a családjától kapott gyűlölettel. Úgy érezte, ha van isten, ezzel a szerelemmel akarja kárpótolni a gyermekkori sérülések miatt. Balszerencséjére, Tatiát is csak az érdekelte, hogy beházasodhasson egy gazdag, és előkelő családba, és élvezze ennek minden örömét. Például azt, hogy a jövendőbelijének, több jóképű testvére is van. Ez igen fájdalmas emlékként maradt meg a magányos hibrid szívében, hisz igazi, ostoba bolondnak tartotta magát, miután kihallgatta Tatia egyik beszélgetését valakivel, aki valószínűleg a barátnője lehetett. A nő épp azt ecsetelte, hogy csapta be az ő drága vőlegényét, és feküdt le, egy éjszaka alatt 3 vad idegen férfivel. Már annyira romlott volt, hogy észre sem vette, mennyire közönségesen viselkedik, és kifejezetten büszke volt rossz vérűségére. Niklaus, e szavak hallatán, a világ leghatalmasabb ökrénél is ostobábbnak, hitte magát, úgy érezte szamárként viselkedett, mikor egy percig is azt remélte, számára is megadatik az a legelemibb emberi szükséglet, hogy feltétel nélkül, őszintén szeressék. –  Talán az érzelmek teszik emberré az embert, hisz a nagy evolúciókutatók is úgy tartják, hogy a gondolkodás, és az érzelmesség emelt ki minket az állatok közül. Ha nem adják meg a feltételeket, mégis hogy várják el, hogy emberként viselkedjek, vagy olyan érzelmeket mutassak, amit én sosem kaptam meg, nem is tudom, hogyan kell csinálni. – gondolta a férfi, miközben keze ökölbe szorult a fájdalmas emlékek áradatától. Az ezután történt gyengeségét, olyannyira gyalázatosnak tartotta, hogy mikor feltört benne az a pár képkocka, ami a hallgatózás utáni percek történését volt hivatott bemutatni, legszívesebben a föld alá süllyedt volna szégyenében. Ugyan is akkor, kétségbeesésében olyat tett, amit az óta sohasem: lehuppant a földre,  összekucorodott úgy, mintha Mikael éppen rugdosni kezdené, és olyan zokogásban tört ki, mint egy kis óvodás, aki édesanyja után sír. Hisz ő is az anyjáért, az apjáért, a testvéreiért sírt, hogy jöjjön már érte valaki, aki szereti, és enyhítheti a fájdalmát. Tatia épp csak a kiborulás végső indítékát szolgáltatta. Azt a bizonyos utolsó cseppet töltötte bele, Nik tűrőképességének, amúgy is ingatag lábakon álló poharába. A könnyei patakokban hullottak, teljesen eláztatva a ruháját, de nem érdekelte. Életében először, utat engedett az elmúlt 30 év, minden elfojtott, kínszenvedésekkel teli érzelemének. Talán ez volt az a pont, a végső átalakulásának pontja, amikor kikapcsolta az érzelmeit, és nem csillogott többé a fényes zöld szeme, nem volt benne semmi, csak üresség. Itt, Tatia háza előtt, már megtörtént az átváltozása, mindenféle varázslat, vagy vér nélkül. Ahogy ott ült, és a zokogás utóhullámaiból próbálta összeszedni magát, kialakult az a mára már jól ismert, kegyetlen, rettegett, a kegyelmet hírből sem ismerő személyisége. Manapság, ezek a tulajdonságok annyira beleivódtak, hogy szinte a szinonimájuk lehetne a Niklaus Mikaelson név. Annak idején, mikor, ilyen rettenetes állapotba került, meg se hallotta a másik lányt, aki Tatia históriáit fülelte. Pedig az a lány, akinek Nik, még az arcát sem látta, feldúltságában, a hangját sem hallotta, megvédte őt. Ez a gyenge kis parasztlányka, akinek, – nem mellesleg gyönyörű szőke haja, és lehetetlenül kék szemei voltak – szerette Klaust, és neki, legalább annyira fájt, a szenvedését látni, mint Niknek átélni azokat. Viszont, paraszti sarjként, nem tartotta méltónak magát, arra, hogy az ő Drága Niklausa mellett mutatkozzon. Így egyedül, a rettenetes plátói szerelem maradt számára. Ennek ellenére, mindig bátran kioktatta Tatiát, ha nem megfelelően bánt Niklaussal. Talán, ha Klaus akár csak egyszer is, de találkozott volna vele, másképp alakult volna a sorsa? Ezt már sosem tudjuk meg, de a jövője még változhat!
Klaus érezte, ahogy egyre erősebben szorítja ökölbe kezeit, meg azt, hogy hirtelen vörös lett, mint egy rák, annyira feldúlták ezek a régi emlékek, miközben undorral szemlélte, a Tatiára és Katherine-re is hasonlító Susan-t. A két lány nem tudta mire vélni, a férfi hirtelen hangulatváltozását, hisz egyszer csak elkezdett zsémbelni, mint egy morcos medve, ha felébresztik a téli álmából. Nikben hirtelen kapott lángra a harag, Susan puszta látványától is, hisz ez is elég volt ahhoz, hogy eszébe juttassa élete legsebezhetőbb pillanatát. Caroline egész életében jószívű, és segítőkész volt, bárkinek odanyújtotta a kezét. Most is erősen törte a fejét, hogy megkockáztasson-e egy nyugtató érintést, de végül a helyén maradt. Tapasztalatból tudta, hogy jobb ilyenkor távol maradni a kiszámíthatatlan vámpírnemzettségtől. Susan viszont, aki nem tudta milyen lénnyel is áll szembe – lassan oda tipegett a férfi hátához, és nyugtatólag elkezdte paskolni, de nem szívjóságból, hanem csak is azért, hogy odafigyelést csikarjon ki belőle. Ekkor Klauson, sosem látott nagyságú harag, és gyűlölet lett úrrá, vámpírsebességgel kapta el a lány csuklóját, és oly erővel szorította meg, hogy Caroline is – aki kicsit hátrébb állva szemlélte a történteket – tisztán hallotta, Susan csontjainak durva ropogását. A nemrég, még könnyű élvezetet kereső cafka, most fájdalomtól eltorzult arccal tekintett, a szúrós szemű férfira, aki erősen markolva tartotta őt. Susan testét remegés hullám rázta meg, miközben látta, ahogy megnyúlik a férfi két szemfoga, a szemei besárgulnak, és hirtelen közeledik az arca az övéhez.
Te hozzám ne merj érni még egyszer a mocskos kezeiddel! – ordította a lány szemei közé – Engem te sohasem fogsz érdekelni, hisz tudom, hogy milyen erkölcstelen vagy. Azért is költöztem ide, mert itt bőséges táplálékban van részem, még jót is teszek a világnak, ha megszabadítom, egy-egy ilyen szégyentelen perszónától. Egy ilyen szajhának, mint te sohasem okoznék örömöt, pusztán vacsorának valók vagytok. – azzal kitátotta a száját, és gondolkodás nélkül mélyesztette fogait a lány nyaki ütőerébe.
Caroline, még mindig a kiindulási helyén állt, és meredten bámulta az előtte játszódó jelenetet. Bár megrettent, és kirázta a hideg, tulajdonképpen félelem nem látszott, gyönyörű szabályos arcvonásain. Számára, ez természetes reakció volt egy vámpír részéről, ő ezért is nem akarta megérinteni. Látott már átváltozott arcú vérszívót, sőt, magán is érezte már azokat a tűhegyes fogakat, így nem igazán rendítették meg a látottak. Valójában, inkább azon töprengett, hogy mit is keres itt, hiszen, eredetileg azért jött, hogy Susan-t megmentse, most mégis itt áll, földbegyökerezett lábakkal, és nem csinál semmit. Nem félt volna, tárgyalni a felbőszült fenevaddal, de ahogy ott ácsorgott, valahogy nem akaródzott tenni is semmit. Kicsit úgy érezte, hogy megérdemli, amit kap, hisz rengeteg lányt irányított, és vele sem volt kifejezetten kedves. Csak nézte, ahogy Klaus szexisen megtörli véres száját, miután hanyagul a földre ejtette a haldokló lányt. Majd hirtelen, vámpírsebességgel ott termett előtte a hatalmas vámpír, és érdeklődve fürkészte, a szőke keretbe zárt tágra nyílt kék szemeket. Caroline futhatott volna, megpróbálhatott volna elmenekülni akkor, amikor Susan-t megtámadta a férfi, de úgy vélte, ez fölösleges próbálkozás lenne, és csak még jobban felhergelné vele, a felbőszült fenevadat. Úgy gondolta, inkább nyugodt és higgadt marad, hisz így, vélhetően több esélye marad az életben maradásra. Hiszen, a ragadozó állatok előtt is halottságot kell színlelni, hogy megmenekülhessünk. Jól tudta, ha futni kezd, csak még jobban felébreszti a férfi vadászösztönét, és amúgy is gyorsabb lenne nála. Legalább nem szerez neki plusz örömöt, a táplálkozás előtt. Így mozdulatlanul, bátran meredt a veszélyesen csillogó zöld szempárba, és várt a helyzet végkimenetelére.
- Te másnak látszol, nem olyan, vagy mint ezek! Mond, mit keresel a könnyűvérűek táborában? – kérdezte Klaus, miközben próbált belehatolni, a lány kusza gondolatainak sűrűjébe. – Miért nem menekülsz kedvesem, más már rég elkezdett volna rohanni az ajtó felé, te viszont csak állsz itt, mintha erősebbnek képzelnéd magadat.
- Menekülni, és ugyan minek? Körülbelül fél másodperc alatt előttem teremnél, és ugyan úgy végem lenne. Nem igaz?
- Áh, szóval te tudtad, hogy mi vagyok! Szép, és akkor minek jöttél ide kedvesem? Egyáltalán, hogy kerültél a táborba, az öltözéked nem épp azt mutatja, hogy megengedhetnél magadnak egy ilyen utat. – hajolt egészen közel a lány arcához, hogy Caroline megérezte, a férfi bódító illatát.
- Egy tanulmányi versenyen nyertem az utat, és hálás lennék, ha nem becsmérelnéd a ruháimat! Szerintem szépek, és tiszták! Az meg, hogy mennyibe került, az én dolgom, és nem a tiéd.
- Ó hogy felvágták a nyelvedet angyalom, csak vigyáz, nehogy kitépjem a helyéről! – mondta fenyegetve, miközben egyre jobban imponált neki a lány bátorsága.
- Ja, és ide azért jöttem, hogy megmentsem Susan-t, úgy, hogy tárgyalok veled. – válaszolta meg a férfi egyik korábbi kérdését.
- Nos, egészen jól sikerült a mentőakciód! – váltott gunyoros hangnemre a vámpír, miközben féloldalas mosoly jelent meg az arcán.
Eközben Susan-ra pillantottak, akinek épp most csukódtak örök álomra a szemei. Caroline kicsit szégyellte magát, hogy nem tett semmit, de most inkább magával kell foglalkoznia, hisz ő még életben volt.
- Na, essünk túl rajta, légy szíves! – szorította össze szemeit, amin a férfi hatalmasat csodálkozott.
- Tss, nem vagyok én olyan vadállat, hogy egy óra leforgása alatt végezzek két fiatal lánnyal is. – mondta, enyhe gúnnyal a hangjába.
- Komolyan! – nézet Caroline a véres hullára. – Hát akkor mi vagy?
- Nos, megmutathatom kedvesem, megmutathatom! – hajolt közelebb, hogy ajkaik súrolták egymást, amibe a szőkeség beleremegett, hisz álmaiban annyiszor látta már ezt az arcot, de bánatára sosem érinthette meg. Ekkor beleharapott az ajkába, hogy felkészüljön a csókra, mert tudta, hogy megtörténik, és bár nem helyes, mégis vágyott rá.
Közel volt az arcuk, nagyon közel, de ekkor, hirtelen elmosolyodott a férfi, és arccal a falnak nyomta a durcás leányzót. Majd Klaus hátulról megragadta a csinos melleket, és lágyan ingerelni kezdte, még ruhán keresztül, amire Caroline hangosan felnyögött.
- Látom, élvezed angyalom, nagyon is, ha ennyitől így beindulsz! De nem baj, neked szívesen okozok örömöt, érzem, hogy nem olyan, vagy mint ezek. – azzal felsuhantak az emeletre, miközben mindkettejükben felébredt a vágy egymás iránt.

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a rész. A részletes leírás a kastélyról, a bútorokról, minden. Örülők, hogy Klaus hamar megszabadult Susantól, így nem kell elviselnünk a jelenlétét. Ami a fejezet végét illeti, izgalmasnak ígérkezik a kövi fejezet, már alig várom, hogy olvashassam. Siess vele!

    Csók...

    VálaszTörlés
  2. Szia!

    Ez az eddigi kedvenc részem. Egyszerre volt Klaus gonosz és imádni való. Susant nem sajnáltam, legalább nem zavarja a vizet Caroline és Klaus között. Caroline bátorsága is megnyerő volt, ahogy (igaz csak maga miatt), de nem omlott össze rettegve Klaustól. A vége pedig izgalmasra sikerült, kíváncsi vagyok rá, Caroline kihátrál-e a Klausszal tölthető kellemes és szenvedélyes órákból vagy belemegy engedve a vágyainak. Mindenesetre kíváncsian várom a folytatást :) Siess vele :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszett, és hát most kezd beindulni, hogy végre találkoztak, de ez volt a tervem, így nem talizhattak az első részben, és sok titok van még az biztos

      Törlés
  3. Szia Eni!

    Nagyon tetszett.Klaus hogy megölte Susant nem lepődtem meg , és nem is fog hiányozni.
    Lehet ,hogy gonosz dolog de azért elmondom, mikor Klaus megölte Susan-t én csak neveTtem mert Caroline csak állt ott. Én meg csak nézem hogy miért nem segít.?
    Utána olyan cukik voltak Klaus-sal ahogy Caroline kiállt maga mellett pl. az öltözködését illetően.
    És ahogy a falhoz nyomta......olyan aranyosak voltak
    Nagyon imádtam és várom a kövit!
    xo xo

    VálaszTörlés
  4. Szia Eni <3
    Egyszerűen imádtam az új részt :D
    Örültem neki, hogy megismerhettük Klaus múltjának egy részét, akkor is ha ez fájdalmas emlékeke voltak. Úgy hiszem, hogy Tatia barátnője Caroline egyik őse lehet és valami köze lesz a lány álmaihoz, de lehet hogy én képzelek bele túl sokat. Susan halála nem igazán zavart, sőt örültem is neki, mert így legalább most már nem lesz útban. Caroline nagyon bátran vette azt, hogy Klaus akár bármikor megölheti őt. És a vége :D Egyszerűen fenomenális lett :D Kíváncsi vagyok, hogy mi is fog történni kettőjük között.
    Siess a frissel, mert már most alig várom :D
    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy neked feltűnt ez a kis részlet, hogy annak a lánynak köze lehet Caroline-hoz, és kösziiiii

      Törlés